HOT YIN !?
Egyre több Hot jóga stúdió órarendjében szerepelnek Hot Yin órák világszerte, sőt még néhány Bikram stúdió is ajánlja. Van ennek egyáltalán értelme? Nem eleve ellentétes értelmű a két szó?
Hiszen a yin jógát elsősorban úgy ajánlják, hogy a gyakorlók izmai ne legyenek bemelegítve, mégpedig azért, hogy az ászanák kitartása közben tapasztalható fizikai terhelés mélyebben, a kötőszöveti rétegben fejtse ki hatását. Az igaz, hogy a Hot Yin órák idejére a hot stúdiók fűtése nincs a szokásos 39-40 fokon, hanem egy “hűvösebb” 35 fokos hőmérsékletet állítanak be. Ezen a hőmérsékleten, a Hot Yin gyakorlása azt eredményezi hogy a terhelés sokkal nagyobb részét veszik fel az izmok, mint a mélyebb kötőszöveti réteg. Miért szereti mégis olyan sok stúdió és főként a gyakorlók a Hot Yin órákat?
A yin és yang relatív fogalmak. Egyszerűen nézve a meleg víz yang, a hideg víz yin. De a meleg víz is lehet yin, a forrásban lévő vízhez hasonlítva, és a hideg víz is lehet yang, a jéghez hasonlítva. Nincs semmi sem, ami abszolút yin és abszolút yang. A Hot Yin is lehet yin, a sokkal több izommunkával járó, vagy magasabb hőmérsékleten végzett jógastílusokkal összehasonlítva. Ezért bátran kijelenthetjük, hogy a HOT YIN nem egymást kizáró fogalmak.
De joggal merül a kérdés: jótékony hatású egyáltalán a Hot Yin? Miért hiszi sok oktató, hogy a Hot Yinnek nincs semmi értelme?
Az átfogó magyarázat pusztán fiziológiai: amikor az izmok már felmelegedtek, az izom fogja felvenni az ászanából adódó fizikai terhelés nagyobb részét. Így nagyon kevés, a kötőszöveti rétegben (izületek, inak, fascia) is érzékelhető terhelést hagyva. A yinyoga.com weboldalon találunk egy érdekes kísérletet ennek a bemutatására. Olvassátok itt. www.yinyoga.com/newsletter33_hotyin.php
A kísérlet szépen mutatja, miért szeretjük, ha a yin jóga gyakorlásakor izmaink kevésbé átmozgatottak: ha az izmok “hűvösebbek”, kevésbé nyúlnak meg, és sokkal több terhelést vesznek fel a szalagok, izületek és a fasciaréteg. Pont ezért ajánlja számos yin jóga oktató, hogy a gyakorlók ne yin jógázzanak, amikor a test “forró”.
Természetesen igaz, hogy több terhelés, jótékony hatású stressz hat a mélyebb kötőszöveti rétegre, ha a test hűvösebb. Ez azonban nem jelenti, hogy egyáltalán nincs jótékony hatása a bemelegített test kötőszöveti terhelésének. Még bemelegített izmokkal is kapnak a mélyebb rétegek bizonyos terhelést.
Sok jógázónak ez jelenti az igazi gyakorlást, mert csak bemelegített izmokkal tudnak olyan mélyre menni egy ászanában, hogy a célzott területre koncentrálódjon a terhelés. Másképpen fogalmazva, vannak jógázók, akik csak bemelegített izmokkal végezve éreznek jótékony stresszt a mélyebb kötőszöveti rétegekben, izületekben, szalagokban. Ők csak ilyenkor részesednek a yin jóga valódi fiziológiai jótékony hatásaiból.
Fontos azonban megállapítani, hogy a yin jóga nem csak fizikai érzeteket, hatásokat jelent a jógázók számára: nagyon nagy jelentősége van a gyakorlás közbeni nyugalomnak. Mindenféle körülmény között van lehetőség határaink megtapasztalására, ezek elfogadására, és belelezulni a megtapasztalt feszültségekbe. A kissé feszítő testérzetekkel nem mindig könnyű együtt lenni, pláne hosszan kitartani. És egy fűtött teremben talán még több testérzetünk lehet 🙂
Kiváló alkalom adódik így a tudatosság gyakorlására is, mert egy pózt 4-5 percig is kitartunk és megpróbálunk belelazulni. Ez az, amiért sokan egészítik ki jógagyakorlásukat Hot Yin órákkal: itt nagyszerű lehetőségük van az elmét lenyugtatni és a tudatos jelenlétet gyakorolni.
Egy másik nagyon fontos jótékony hatás, amiről a jógázók beszámolnak, az az energetikai felfrissülés. Ez természetesen nem azonos a felpörgéssel, inkább kiegyensúlyozottságnak, nyugodt, de éber figyelemnek, a test optimális működésének érezhető.
Amikor elérkezünk egy határunkhoz, amikor egy ászana fizikai kihívást jelent számunkra, szövetek nyúlnak meg, vagy nyomódnak össze. Ez a feszültség mechanikai, elektromos és kémiai változásokat indít el, ezek bejárják a testet, és megváltoztatják azoknak a szöveteknek a tulajdonságait, melyek a jeleket továbbítják.
Keleten ezt nevezik pránának, vagy csínek, amely a nádik és meridiánok mentén áramlik. A taoisták ezt a mechanikai stimulációt akupresszúrának nevezik. Még egy forró termemben is érzékelhető a testen az akupresszúra, amely stimulálja a test energiaáramlását.
A HOT YIN nem ellentmondás tehát! Nagyszerű energetikai, mentális és fiziológiai hatása lehet a jógázókra. Igaz, hogy több fiziológiai hatás figyelhető meg egy hűvösebb teremben végzett gyakorlás során. De nem igaz, hogy yin jógát meleg teremben gyakorolni nem egészséges, vagy ne lenne jótékony hatású.
Nyugat-Európában és az USA-ban egyre növekszik a Hot Yin órák népszerűsége. Ez valószínűleg azt is jelenti, hogy a gyakorlók a saját testükön és a jógamatracokon túl is érzik jótékony hatásait.
Lehet túlzásba vinni? Van veszélye, hogy a meleg környezetben a szövetek túlságosan is megnyúlnak? Természetesen mindenből lehet túl sok. Akár forró, akár hűvös teremben, a gyakorlóknak mindig figyelniük kell arra, hogy mit mond a testük, és tiszteletben is is kell ezeket a jelzéseket tartani.
Ha szeretsz meleg teremben gyakorolni, hajrá, élvezd!
A Hot Yin sokkal jobb, mint a No Yin!
Szeretnéd kipróbálni?
2017. szeptember 7-én 20 órától Hot yin jóga az Amasole Jógastúdióban Turóczi Ágotával
www.amasolejoga.hu
(forrás: www.yinyoga.com)