Holdtánc-avagy 30 napos “yin” kihívás

A holdtánc egy ősi mozgásforma ami a nőiséghez való kapcsolatunkat erősíti. Nagyjából ezzel az elképzeléssel indultam el a hétvégi workshopra az Amasole Stúdióba. Az elhúzódó térdsérülésem miatt még mindig nem tudok leguggolni és a sarkamra ülni és először végignézve a mozdulatokat azon gondolkozom, hogy mi lesz ebből az 1 hónap alatt? Hiszen a házi feladat, hogy minden nap gyakoroljam legalább 1 hónapig és alig van amit ma meg tudok csinálni mondjuk párna, pokróc vagy bármi más segédeszköz nélkül, konkrétan a gyakorlatsor fele, nem ebbe a kategóriába esik… Ha állandóan ezeket az eszközöket pakolgatom, hogyan lesz ebben a mozgásban bármi flow, kecsesség, netán nőiesség? Kicsit szkeptikus vagyok, mégis van valami az egészben, ami nagyon kíváncsivá tett, így inkább félrerakom a bennem tornyosuló kérdőjeleket és elkezdem a gyakorlást, minden reggel felkelés után.

Az elején kicsit furák a pózok, szokatlanok és esetlennek érzem magam bennük, sokszor kibillenek, feszengek. Mint mikor egy számmal szűkebb a ruha. Mindeközben fizikailag valami számomra érthetetlen folyamat indul meg. A térdem 1,5 éve sérült meg és azóta a gyógyulás egy ponton megrekedt. A bikram jógát gyakorolva (amellyel Bikram a saját térdsérülését hozta rendbe) haladok szép lassan, de általában a 3-4. alkalommal mindig van egy rossz, fájdalmas mozdulat, ami lelassítja a javulást. És most itt ez a holdtánc, semmi bemelegítés, semmi nyújtás, minden eddigi koncepcióval szembe megyek és 7 nap alatt szinte rá tudok ülni a sarkamra fájdalom nélkül! Mi történik? Ez nem az a jóga, amit eddig gyakoroltam, tanultam és tanítok. Lassan ráérzek, hogy nem azon van a hangsúly, hogy majd én fejben eldöntöm hogyan csinálom, hogyan feszítem meg az izmaim, tudatosan, átgondoltan.
Telnek a napok és kísérletezem néha azzal, hogy délután vagy este is megcsinálom a mozdulatokat. Ilyenkor még intenzívebb a másnap reggeli gyakorlás. Eközben rájövök, hogy most nem vonz a jóga azon (döntően yang) formája amit eddig gyakoroltam, sőt tovább megyek, képtelen vagyok rá, mert erre a lágyságra vágyom. Ez a 30 nap életem első yin “kihívása”! Azt már tudom, hogy amikor hosszabb időt szentelünk egy gyakorlásnak mindig vannak mérföldkövek, felismerések amik az utat kisérik.
Az idő múlásával most is ezt érzem, hogy egyre könnyebbé válnak a pózok. Már nincs bennem (annyi) feszengés, erőlködés, nem akarom irányítani a mozdulatokat, és arra kell rájönnöm, hogy az egyensúlyt nem akkor érem el, ha sokat gyakorlok és az izmaimat megtanulom jobban használni. Az egyensúly már ott volt eddig is bennem, csak a testem nem volt a megfelelő helyzetben, mert nem hallgattam rá. És ahogy ezt megértem varázsütésszerűen a leglágyabb helyzetben ki tudom tartani bármeddig a legnehezebb egyensúlyozó pózt… egyszerűen csak megélem az egyensúlyt.
Elérkezik a következő mérföldkő: kéztámasz nélkül guggolok szinte 1 percig! Tudom ez sokaknak normális, de nekem örömkönnyek gyűlnek a szememben. Teljesen megváltozott a mozgásom az elmúlt hetekben. Holdtánc közben úgy érzem magam mint egy hattyú aki kecsesen leszáll a vízre, én az élet rohanásából érkezem meg így a matracomra. Ez most nem a megszokott “jógás” megérkeztem a pillanatba érzés, ez sokkal mélyebb annál, inkább egy kapcsolat. A nőiség megélése sajnos ma nem természetes állapot, nőként is a yang minőség dominál az életünkben, túl sok helyzetben érezzük azt, hogy a férfias oldalunkra van szükség. Van aki kislány korától megtanulja, hogyan lehet a női és férfi oldalát egyensúlyban tartani, mert van körülötte egy olyan különleges nő, aki megtanítja arra, hogy miben is rejlik a nőiségünk (hallgatni az intuíciókra, befogadni, szeretni…) és van aki egész élete során csak vágyik rá, hogy működtesse a női energiákat. Próbálunk másokat lemásolni, és persze sose érezzük magunkénak az eredményt… mindeközben – ahogy minden másra is – a válasz ott van bennünk.
Eltelik a 30 nap és visszatekintve, szinte gyökeresen változott meg az életem. A sérülések hihetetlen gyógyulása mellett, már érzem, hallom, tudom mit jelent számomra a nőiség, aminek egy része eddig olyan mélyen volt elzárva bennem. Ez a hónap volt életem egyik legváratlanabb és egyben legcsodásabb élménye.
Köszönöm Neked, Jakab Adri, hogy segítettél… emlékezni!
Következő Holdtánc tanfolyam időpontja: 
2019. december 15. 13.30-16.30 óráig.
Részvételi díj: 6000 Ft/fő
Helyszín: Amasole Jógastúdió 1031 Budapest, Monostori út 29.
 Jelentkezni:
http://amasolejoga.hu/hu/programok/holdtanc-minitanfolyam